Ha kitalálsz valamit, és nem cukormázas édibédi dolognak akarsz elnevezni…talán nem sütlek ropogósra miatta…

Azthiszem az egy kicsit túlzás lenne ha azt mondanám önmagam szerelmese vagyok... tény és való egy hajszálnyit önimádó vagyok...de ki nem az ezen a világon? De a lényeg... szeretem az emberek csokoládénak hívott finomságát... a jégkrémet, a tüzet... a szép nőket...

Rengeteg nem szeretem dolog akad az életemben... nem szeretem azokat, kik megrögzötten jót akarnak cselekedni, kik meghazudtolják önmagukat. Kik úgy tartják, csak a jó győzedelmeskedhet... Nem szeretem, ha velejéig romlottnak titulálnak.

Úgy nagyjából 189 cm magas lehetek. Szálkásan izmos testalkattal rendelkezem, zöldes-barna íriszekkel, melyek olykor képesek a lelkedig látni, ez által a kísértésbe vinni. Mondhatni markáns arcvonásokkal áldott meg az élet, melynek a megjelenő aprócska szarkalábak még tökéletesebb összhangot sugároznak.
Inkább hasonlítok egy motoros rosszfiúra, sem mint valami bájgúnár szépfiúra. Előszeretettel hordok laza cuccokat, s szinte bármit felveszek, amit kényelmesnek találok, és amiben jól érzem magam… értelem szerűen ide nem sorolható a női ruha, és semmi féle női kiegészítő holmi… Egyetlen kiegészítőm, egy tetoválás az alkaromon, mit elég gyakran elrejtek, s ritkán fedem fel.

Mit is mondhatnék magamról, ami még nem jelenti azt, hogy a plafon majd egyszer rám szakad, és többet ki sem kelek alóla? Vajon azt mondhatom, hogy egy önimádó egoista dög vagyok? Nos, azt hiszem, ezzel csak egy kicsit túlzok… igen… valóban csak egy kicsit túlzok vele. Szívesen játszadozom az emberekkel, s ha kell ki is használom őket, hogy feljebb juthassak. Az egyik pillanatban mézes mázas, a következőben már egy utálatos kiállhatatlan alak vagyok… legalább is ezt mondják rólam. Jellemem elég változékony, hiszen szörnyen lobbanékony jellem vagyok, akárcsak a tűz maga.

Ismeretlen

Ha megtudod… elárulod nekem is?

Ha úgy vesszük, rengeteg testvérem akad mint minden egyes démonnak ezen a világon, vagy akár melyik másikban… bár nem tartom őket számon.

Nem igazán akadnak.

Azt mondják, a tűz mindent felemészt, s nem marad utána más, csak pusztulás. Azt mondják, hamuvá éget mindent, s ott többé semmi sem terem meg ami egy kicsit is jó, vagy egy parányival több mint az ami előtte élt azon a helyen. Ám néha, a tűz martalékából születnek a legcsodálatosabb dolgok ezen a világon. Élhettél előtte legkülönbnek nevezhetőbb életet, de a tűz, mindent megváltoztat. Elégeti a múltadat, s hamuvá válik minden. Vajon ki a megmondhatója annak, hogy a tűzből, mintegy főnixmadár feltámadnak az emberek, s pontosan ugyan olyanok lesznek, mint előtte voltak?
De nem. Ők nem kapták meg ezt a különleges képességet, mellyel ez a csodálatos teremtmény van felruházva. Arcuk eltorzul, testük összeég, és furcsa, már-már démonszerű küllemet kap, s olykor-olykor előfordul a tűz nem csak az otthonukat emészti fel, hanem az addig oly’ nagy becsben tartott családot is…
Felemészti, és nem marad más hátra, mint a bűntudat. A bűntudat, mi felemészti őket, akár a tűz maga, s az elméjük megroggyan, mint egy kártyavár az óriási szélben.  Darabokra szaggatja, szétrepíti, és végül csak marad egy elveszett lélek, ki próbál rendet tenni szétzilált elméjében... és talán nem is kell hozzátennem, hogy sikertelenül.
És akkor, mint egy utolsó mentsvár, megmarad a tűz… a tűz mibe fel kell emészteni másokat, hogy az elme visszaállhasson régi valójába.
Összeszorítva tenyerem egy marokba, hamvasztottam szét a benne perzselődő tűzgolyót. Egy pillanatra lehunytam szemem, majd az előttem lángoló épület füsttel borított falai közül kiszűrődő hang irányába tekintettem. Lassú léptekkel haladtam felé, miközben arcomon önelégült vigyor futott keresztül.
Sikolyok, kínok, szenvedések… és a vágy arra, hogy a tűzet birtokolhassuk. Birtokolni, mert nála hatalmasabb és gyönyörűbb ezen a világon nem létezhet. Gyönyörű és hatalmas. Hatalmas, mert óriási erővel bír… és az ember… jajj az ember annyira gyarló, és oly’ befolyásolható, hogy még az áldott imádsága sem képes rávenni arra, hogy ne kerüljenek kísértésbe.
Amikor a fickó megbabonázottan nézte lángra lobbanó cigarettáját, éreztem elpattant benne valami… a vágy… mely oly ismerős volt számomra. A vágy, mely arra sarkalt adjam meg neki amit olyannyira akar.  
Így aztán, hogy ne lehessen a szememre vetni, hogy nem teszem meg azt amit a szívük oly’ nagyon akar, elültettem fülében a bogarat  - hogy szokták mondani az emberek-…és láss csodát… itt a tűz, mely egyre hatalmasabb és erősebb lesz… a tűz… minek elég egyetlen csettintésem és hatalmas erejével megalíthatatlanná válik.
Zsebembe mélyesztettem kezem, majd besétáltam a lángok közé, mint valami elfuserált szuperhős… csakhogy én nem életeket menteni jöttem. Végig akartam nézni, miképpen hamvad el az általa oly’ nagy becsben tartott tűzben, miféle vágyát igaz tőlem kapta, de elnyerte végső jutalmát.
Az emberi hús füstös bűzlő szaga terjengett a levegőben, mi újabb mosolyra késztetett. Mosolyogtam, hisz hiába kiáltozott. Ma… nem menti meg senki. Ott marad megszenesedett hullaként a romok alatt.
-Hát nem tökéletes? Vágytál rá, kísértésbe estél… és ím…én megadtam neked… de jajj ne kiabálj hiába…már senki sem segíthet…- ezekkel a végszavakkal tűntem el, mintha ott sem lettem volna. Mintha a tűz magától született volna…