MARCO CASTIEL BRIGHTMORE

A gonoszság egy olyan dolog, amiről sok ember hiszi azt, hogy neki is meg van, de kevés az olyan, mint én, akinek tényleg a zsebében van a gonoszság.

Ez volnék én

Teljes név: Marco Castiel Brightmore
Kor: több milliárd
Nem: férfi
Születés: több milliárd évvel ezelőtt, Pokol
Play by: Alexander Skarsgard
Titulus: evil demon
Csoport: ősdémonok
Képesség: illúzió, gyorsaság, vérivás
Becenév: -
Szeret: gonoszság, harc, másokat kínozni, úszás
Nem szeret: angyalok, béke, gyengeség
Kinézet: 183 cm magas, izmos és sportos férfi vagyok. Hajam sötét barna, de néha szökés barnának tűnik. Szemem kékeszöld színű, de a kék jobban látszik. Hajamat úgy hordom ahogy mindig volt és ahogy mindig van, ruházatom sötét, kényelmes és sportos ruhadarabokból áll.
Jellem: a kedvesség az a dolog ami kihalt belőlem. Úgy 90%-ig már csak a gonoszság maradt bennem, bár a háborúval nem értek egyet. Nem értettem miért is akartak a többiek többet, mikor ami volt az remek volt. Barátkozni nem szoktam, magamon kívül szinte senki nem érdekel de mégis tudok mindent azokról akikről kell. Másokat legtöbbször csak kihasználok. Nem érdekelnek az érzések. Semmire sem figyelek oda, ha engem nem érint komoylabban. Szinte, már semmi sem érdekel.

Ez az én családom

Anya: nincs
Apa: nincs
Testvér/Testvérek: az ősdémonok és az ősangyalok
Egyéb hozzátartozók: nincs

Ez az én életem

Órákon át csak ültem egy helyben, és nem gondoltam semmire. A fejem teljsen üres volt. Nem tudtam már mit kezdeni magammal. 1956-ot írtunk, és az életem akkor már nagyon kezdett unalmassá válni. Nem tudtam mit kezdhetnék magammal. Úgy éreztem az, hogy örökké élhetek, nem áldás, hanem átok. Örökké szenvedni fogok, mert nem tudom mit kezdeni magammal. Az életben sok solgot ki lehet próbálni, én már mind megettem, de semmi nem fogott meg, így nem volt mit tennem. Csak néztem ki magamból, akár éveken keresztül. Mire újra észbe kaptam, már 1974-et írtunk, és ismét nem tudtam semmi olyat felfedezni, ami lefoglalt volna. Már lassan arra a döntésre jutottam, hogy kirobbantok valahogy egy háborút, hogy végre legyen valami szórakoztató, de én azt mindig is érdektelennek találtam, így inkább unatkoztam tovább.
Újabb évek teltek el, és én még mindig nem csináltam semmit. Nem tudtam semmit se kezdeni magammal. A világ számomra már túl unalmassá vált. Kellett valami szórakozás végrre. És az a szórakozás épp akkor kopogott be az ajtómon.
- Szabad! - az ajtóra szegeztem a tekintetem, és legnagyobb meglepetésemre Lusinda jött be rajta. Igaz, hogy szoktam vele beszélni, de a szobámba még sosem járt.
- Zavarhatlak? - az ajtófélfának témaszkodva nézett rám a válaszra várva, miközben az ajtót nyitva hagyta, pedig jól tudja, hogy utálom, ha valaki ezt teszi.
- Persze, csak légyszi az ajtót csukd be, és gyere beljebb nyugodtan, tudod, hogy nem harapok nagyot! - meg is tette amit mondtam, és egyenesen a székemig jött, ahol ültem. Egy darabig csak némán néztünk egymásra, majd Lusinda szólásra nyitotta a száját.
- Vicces, hogy a harapás hoztad fel, mert pont azzal kapcsolatban lenne egy kérésem... - ekkor az ölembe ült velem szembe és nagyon közel hajolt hozzám. - Harapj meg! - suttogta vággyal teli hangon, miközben egyenesen a szemembe nézett.
- Biztos vag te ebben? - húztam fel az egyik szemöldökömet.
- Igen! - nekem nem kellett ennél több, rögtön a nyakához hajoltam és elkezdtem szívni a vérét. Ő nyögött egyett, a fájdalom és az élvezet miatt. Nem hittem volna,h ogy egyszer ezt is fogom halani, miközben valakinek a vérét szívom.
- Marco! - nyögte ki a nevemet miközben próbálta eltolni magát tőlem, jelezve neki ennyi elég volt. De nekem nem. Én csak szívtam tovább a vérét, egésszen addíg, míg el nem ájult. Megtöröltem a számít, majd felemeltem és leraktam az ágyamra. Otthagyam had pihenje ki a dolgot, én meg elmentem megismerni a világot, hiszen már 3 éve nem jártam kint, és már rég elmúlt 2000.