JANE HELOISE GLASIA

Ilyenek az emberek. A nyájasság csak álarc, de ha kiderül, hogy valakiből már nincs hasznuk, sőt az akar kérni tőlük, akkor ledobják az álarcot, és megmutatják az igazi arcukat. A közömbös, részvétlen, kegyetlen arcukat.

Ez volnék én

Teljes név: Jane Heloise Glasia
Kor: 21
Nem: nő
Születés: 1992. április 2., Menny
Play by: Sophia Bush
Titulus: álarcos angyalka
Csoport: angyalok
Képesség: vihar keltés
Becenév: J, Lise
Szeret: engedetlenség, édességek, éjszaka, eső, vihar, fekete, hideg
Nem szeret: parancsolgatás, hiszti, túl sok fény, meleg, citrom
Kinézet: Hosszú, barna és göndör hajam van, amit olyankor kivasalok. Sokszor csinálok magamnak frizurákat, de általában csak egyszerűbbeket, mert nem szeretem túlbonyolítani a dolgokat. A szeme m barna színű, hol sötétebb, hol világosabb. Ha jó kedvem van, akkor sötétebb, ha rossz, akkor fakóbb. Főleg a hangulatom befolyásolja a színét. A magam 173 centiméterével átlagos magasságú hölgynek mondhatom magam. Nem vagyok se magas, se alacsony. Pont jó. A testsúlyom a magasságommal arányos, így se elhízott, se túl sovány nem vagyok. Legalábbis én így tartom. Az öltözködésem változó, de sok fekete ruhám van. Szeretem a nadrágokat, de a szoknyákat is, a fűzős sportcipőket, de a magassarkúkat is, és még sorolhatnám. Azért általában nadrágot hordok valamilyen cipővel és pólót veszek fel hozzá, meg még olyan ruhákat, amiket az éppen érvényben lévő időjárás megkíván. Sminkelni nem mindig szoktam, de amikor, igen, akkor sem viszem túlzásba.
Jellem: Egy angyaltól mindenki elvárja, hogy kedves, bájos és szófogadó legyen. De nálam ezt ne várja el senki, mert nem ilyen vagyok. Vagyis látszólag igen, de valójában nem. Mindig azt játszom el, hogy egy ártatlan és jó angyalka vagyok, aki mindig teljesíti a parancsokat. Pedig én igazából nem ilyen vagyok, de muszáj megjátszanom, mert a démon mellé akarok egyszer állni, és ehez először meg kell bíznia bennem egy démonnak. Viszont ahoz valami információt kell szereznem nekik, és az információ megszerzéséhez egy ősangyal kegyeibe kell férkőznöm, akik a rossz angyalokat nem díjazzák. Ezért játszom meg, hogy jó vagyok. Persze, most felmerül a kérdés, hogy akkor milyen is vagyok valójában? Gonosz. Mondhatni már romlott. Senkinek az érzései nem érdeklenek, így bárkit eltaposok, ha az utamba áll. Engem csak az érdekel, hogy elérjem a céljaimat. Önző vagyok, így mindent megtartok magamnak. Senkiben se bízom meg, és senkivel nem társulok. A szeretet szinte hírből se ismerem. Talán a családomnak köszönhetően. Bárkit hátba döfök ha kell, nem érdekel, hogy ki az. Nekem csak az a fontos, hogy én túléljek.

Ez az én családom

Anya: ismeretlen
Apa: ismeretlen
Testvér/Testvérek: ismeretlen
Egyéb hozzátartozók: Caesar Fawcett ×× 22 ×× démom ×× ő az, akin keresztül beszélni tudok az ősdémonokkal. Szerinte teljesen hülyeség, hogy egy angyal át akar állni a démonokhoz. Szívből gyűlöl, és ez kölcsönös dolog. Mindig csak szúrósan nézünk egymásra.
Ez az én életem

- Várj már! - kiáltott utánam a férfi ismét. Én csak némán mentem tovább, mint ha meg se hallottam volna. Kicsit azért gyorsítottam a lépteimen, mivel azt akartam az a halandó hím aki követ, feladja végre. De csak nem akart elmenni. Gyorsuló léptek zaja ütötte meg a fülemet, és amikor csodálkozva hátra néztem, már ott állt előttem a férfi.
- Mondtam, hogy várj! - mosolygott rám. Úgy látszott egyáltalán nem bánta, hogy 5 utcán keresztül jött utánam. Tudtam, hogy akar valamit. Azt is tudtam mit. De én nem akartam a dolgot. Csak az volt a kérdés, hogy szépen, vagy csúnyán intézzem el a dolgot. Fáradt voltam már, így a gyorsabb megoldáshoz folyamodtam. Úgy döntöttem, hogy kedves leszek vele, mert úgy hamarabb végzünk. Egyenlőre még nem mosolyogtam rá, de hagytam, hogy közel legyen hozzám, bármennyire is nem akartam.
- Mit szeretnél? - kérdeztem meg egyszerűen, mint aki nem is tudja. Ó, pedig mennyire tudtam. Randira akart hívni. Pedig csak halandó. Bár ő nem tudja, hogy én angyal vagyok, de akkor is... hogy képzeli ezt? Nem vagyok én egy ember lány, hogy játszadozzon velem!
- Szerintem te is jól tudod! - még szélesebben mosolygott. Talált, hapsikám!, válaszoltam neki fejben. - Nagyon örülnék neki, ha eljönnél velem randizni. - folytatta. - Gyönyörű vagy, és amint megláttalak tudtam, hogy veled lesz valami. Szóval, ha nem bánod, meghívhatlak egy randira? - tette fel a kérdést habzás nélkül. Nagyon gyorsan a lényegre tért. Más halandók fél órát dumálnak mielőtt megkérdezik. De ő, persze most nem tette ezt. Ekkor a szemébe néztem. Látszott rajta, hogy nagyon várja a válaszomat. Én barátságosan rámosolyogtam, mégis egy kis keserűséget tettem a mosolyba. Kezdődhet a színészet!
- Tudod, nagyon aranyos tőled, hogy elhívtál, de sajnos én már házas vagyok. - mutattam meg a kezemen lévő jegygyűrűt, amit persze, csak az ilyen helyzetek miatt hordtam. - Szerintem nem is kellene mondanom, de mégis megteszem. Nem megyek el veled randizni. Megcsalnám a férjem így. És nem szeretném, mivel szeretem őt. - mondtam neki keserűen, mint aki sajnálja a dolgot. Pedig dehogy sajnáltam! Minek is sajnáltam volna?! Életem legjobb döntése minden egyes halandó és más férfinak nemet mondani. Mind csak átver. És otthagy azért, mert terhes vagy, pedig már házasok is vagytok. Utálom a pasikat annyi szent!
- Ó, akkor vedd úgy, hogy nem is kérdeztem meg. Nem akarom elrontani valakinek a házasságát. Mindenesetre szerencsés az a férfi, aki téged elvett! - eléggé fancsali képet vágott. Csalódott. De én nem bántam.
- Én akkor most megyek is. Minden jót neked! - köszöntem el tőle egy mű mosollyal az arcomon. Integettem neki, ő is nekem, és mind a ketten mentünk a dolgunkra. Nagyon örültem neki, hogy ennyivel letudtam. Nem akartam, hogy tovább erősködjön azért is. Voltak már olyanok, akiket a jegygyűrű nem érdekel. Azt mondták, hogy úgy érzik én vagyok életük szerelme, és hagyjam el a férjem csak miattuk. Pff... Nem tudom megérteni az embereket. A mi világunkban mindenki tiszteletben tartja a házasságot. Még a démonok, és az nagy dolog. Bár vannak nálunk és náluk is kivételek. Vannak akiket nem érdekel, hogy valaki házas ha igazán szereti azt a személyt akinek már van élettársa. Bár a démonoknál főleg csak azért szokott házasság törés lenni, mert valamelyikük elhatározza, hogy akit kiszemelt azt mindenképp megszerzi magának.