CHACE NOEL GRAHAM

The mind is a universe and can make a heaven of hell, a hell of heaven.

Ez volnék én

Teljes név: Chace Noel Graham
Kor: 17
Nem: fiú
Születés: Bari, Olaszország, 1995.október. 20
Play by: Francisco Lachowski
Titulus: Mister Egocentric
Csoport: démon tanonc
Képesség: vérmágia
Becenév: Chace
Szeret: én, víz, én, bulik, én, csajok, én, pasik, én. Ja, és mondtam már, hogy én?
Nem szeret: öregek, bébik, nyafogást, szappanoperák
Kinézet: 188 centi magas vagyok, vékony, szálkás alkattal. Nem túl izmos, de nem is deszkának mondható vagyok. Hasam kockás, a nők ideálja. Az az egy gond, hogy nem vagyok szőke, nincs kék szemem. Helyette mogyoróbarna, kócos, égnek álló hajam van és barna, igéző tekintetem.
Ruházatom igen egyszerű, a kor ruházatának megfelelően öltözködöm, előnyben részesítem a kényelmes ruhákat. A nyakkendő, és a szmoking viszont nem az én világom, de különleges alkalmakkor felveszem. Különleges ismertetőjelemnek mondanám a mosolyomat, ami egyszerre kisfiús és kihívó. Fehér fogam van, bár erre nem hiszem, hogy kíváncsiak az emberek. A láb méretem sem lényeges, ezért nem is osztanám meg. Lényegében ennyi lennék én kívülről.
Jellem: Kinézetem alapján egy bunkónak tűnhetek, de igazából nem vagyok ilyen. A kemény külső mögött egy elég érdekes belső lakozik. Sok mindent nem gondolnának rólam az emberek, például azt sem, hogy kedves vagyok. Tényleg, engem nem túlságosan izgat az, hogy most az illető angyal e, vagy démon. Nem, számomra ez nem fontos, mindenkivel próbálok jól kijönni, és közös megegyezésre akarok jutni bárkivel. Türelmes vagyok, bár nekem is hamar elfogyhat, ez a személytől függ akivel akkor vagyok. Elég nyugodt vagyok, de ha felidegesítenek akkor egy igen veszélyes tornádóra is hasonlítok. Könnyen lenyugszom, de haragomat még egy ideig kiélem azon az emberen, aki vétett elennem. Sajnos ez van.
Nos, igen. Kissé egoista vagyok, de ugyan akkor tudom, hogy mikor mit kell cselekedni. Képes vagyok feláldozni magamat valaki kedvéért. Tudok szeretni, képes vagyok erre a dologra, és őszintén szólva akarom is. Mert számomra az a legnagyobb öröm, ha találok magamnak valakit, aki elfogad így ahogy vagyok. Nagyon tudom utálni a különböző embereket, ez attól is függ, hogy mit vétettek ellenem.

Ez az én családom

Anya: Noanne Fabritziano ××45 ×× démonok ×× elég nehéz lenne meghatározni a kapcsolatomat vele. Inkább egy szóban jellemezném: semleges.
Apa: Frederico Graham ×× 47 ×× démonok ×× vele egy csöppet jobb a kapcsolatom, de még mindig nem az igazi...
Testvér/Testvérek: hállelújah nincs!
Egyéb hozzátartozók: -

Ez az én életem

Hogy mi a legrosszabb abban, ha eltéved az ember? Vagy abban, ha a szülei nagyon nem kedvelik? Igazából magam sem tudom, bár már megtörtént velem. Jelen pillanatban az életemben tévedtem el, és próbálok úgy tenni, mintha tudnám merre is megyek. De nem tudom, az igazság pedig néha fáj és nem merem bevallani magamnak azt, hogy a szüleimet utálom, legszívesebben otthagynám őket. Hogy miért? Igazából én sem tudom, csak így érzek. Nem tudok ellene mit tenni, ez lakozik bennem és ezt ki kéne adnom…
Sóhajtva ültem fel a franciaágyamon, és néztem ki az ablakon. Más világ van odakint, túlságosan is. De hát ez van. Ásítva fordultam át a másik oldalamra, azt gondolva, hogy még alszom egy keveset. De sajnos meghiúsult a tervem, mert hirtelen kitárult a nagy ajtó és apám vágtatott be rajta.
- Gyerünk! Kelj fel. Nem alhatsz egész nap. Na, gyere már. – mondta ellentmondást nem tűrő hangon és az ágyam fele jött. A fenébe, ez most ki fog innen rántani, vagy ehhez hasonló. Megadóan sóhajtottam, épp időben, mert megállt a keze a levegőben, majd maga mellé húzta. Felültem.
- Mi az a nagyon fontos dolog, ami nem várhat… mondjuk délig? – húztam fel haragosan a szemöldökömet mire apám csak legyintett egyet. Hát persze, megint nem számít az, amit én szeretnék. Helyet csinált magának és a szélére telepítette hátsófelét. Morogtam egyet, mire elnevette magát.
- Nyomás. Öltözz, mert lassan indulnunk kell. Anyád meg nem szereti, ha késünk… - egy pillanatra megállt, nyelt egyet, majd megint rám nézett és folytatta rezzenéstelen arccal. – Valami jobbat vegyél fel… benyomást kell keltenünk, érted?
- Egyáltalán megtudhatom azt, hogy merre is kell mennem? Vagy az már lényegtelen? – morogtam, miközben kimásztam az ágyból és a gardrób fele vettem az irányt. Annyira utálom őket ilyenkor, nem képesek semmit sem elmondani, hisztiznek és… á, említésre sem méltó az, amit ezek csinálnak. Egyszerűen idegesítőek, de komolyan…
- Nem mindegy az neked? Csak annyit kell tenned, hogy elkészülsz… és felveszed a legszebb modorodat ami benned lakozik. Ennyire megkérhetünk? – húzta fel a szemöldökét. Elmosolyodtam.
- Mit kapok cserébe? – vigyorra húztam a számat, és vártam a reakciót. Felnevetett, majd rám nézett és kezet nyújtott.
- Ha kellően viselkedsz, akkor megkapod azt, amit akarsz. Áll az alku? – nagyot nyeltem. Már a kapuban van a labdám, amivel elérhetem azt, hogy megkapom, amit akarok. De még annyi minden közbejöhet, például az, hogy hogyan viselkedem… Fenébe. Sóhajtottam, majd megfogtam a kezét.
- De… ha nem viselkedsz jól, akkor te fogsz nekem megtenni valamit. – na hopp. Tudtam, hogy nem kellett volna ilyen hamar megnyugodnom, most a kapum elé egy kapus állt. Már csak egyszer rúghatok bele, hogy megtudjam mi lesz a végeredmény.